Elérkezett a műtét napja. Reggel 9-re kellett bejönnünk a kórházba. Mielőtt elmesélnénk a részleteket, egy kicsit mesélünk a kórházról. A kórháznak színes felirata van és minden helyiség nagyon színes. Van körülötte egy nagyon szép rendezett park. Ahol az étterem is található egy nagy átrium van, ahol egy léhajó van felfüggesztve. Egy kisebb pedig néha körbe megy az átrium tetején. Minden szinten van akvárium (tengervizes! ), amihez a gyerekek közel tudnak menni. Természetesen, amíg várakoznak mindenhol van lehetőség játszani, hogy ne unatkozzanak a kis páciensek. Az egész kórház területén WIFI hálózat van. Minden nővér és orvos végtelenül kedves.
Felmentünk a 6. emeletre, ahol be kellett jelentkeznünk. Ott már várták Ezüstcseppet. Bevezettek minket egy előkészítő szobába, ahova hoztak Ezüstcseppnek egy hiper-szuper ágyat és mi végig vele lehettünk. Ezután volt Ezüstcseppnek egy saját nővérkéje, akinek aranyos mintás ruhája volt és aki elmagyarázott mindent, hogy mi is fog történni. Megmérte a vérnyomását, megkérdezte, hogy allergiás-e valamilyen gyógyszerre vagy egyéb másra, meghallgatta őt, megmérte a testsúlyát és azt, hogy hány centi. Ezután Ezüstcsepp kapott egy kórházi pizsamát, ami nagyon aranyos, mintás így a gyerekek szeretik felvenni. Ez a szoba is színes és kedves képekkel van díszítve. Ezüstcseppnél lehettek kedvenc játékai, plüss állatai. Az egyiket ki is választotta, hogy szeretné, ha a műtét alatt vele lenne. Ezt a kis állatot ugyan úgy mint Ezüstcseppet vonalkóddal látták el, azért, hogy tudják kihez tartozik az állatka. Ezután bejött egy fiatal fiú, aki Ipad-on megmutatta, hogy tulajdonképpen mi fog történni Ezüstcseppel. Hova fogják vinni, hogy fogják elaltatni. Ezután kivitte Ezüstcseppet és együtt választottak egy maszkot, amihez illatot is lehetett választani, amit érezni szeretne, amikor elaltatják. Ezüstcsepp rágógumi illatot választott és bekenhette vele a maszkját. Minden vizsgálatnál hihetetlenül türelmesek és mindig bármit meg lehet kérdezni. Ezüstcsepp kapott ajándékba a nővérkétől egy hercegnős koronát, amit fel vehetett. Nagyon tetszett neki. Ez is segített elterelni a gondolatait, hogy tulajdonképpen mi is vár majd rá. Amikor a nővérke megmérte Ezüstcseppet, akkor volt nála egy macis mérőszalag. Annyira megtetszett Ezüstcseppnek, hogy elkérte a nővértől, aki szívesen neki adta és még a műtőbe is bevihette magával. Azt is nagyon humánusnak tartottuk, hogy míg el nem aludt nem szúrták őt meg. Csak az altatás után helyezték fel neki a branült, hogy ne legyen fájdalma.
A műtét alatt egy privát szobában várakozhattunk, ahol telefon is volt és a műtét alatt tájékoztattak bennünket arról, hogy Ezüstcseppel minden rendben van. Ez nagyon megnyugtató volt számunkra. A műtét után Dr. Park jött be hozzánk és tájékoztatott, hogy Ezüstcseppet átvitték az intenzív megfigyelőbe és minden a legnagyobb rendben van vele. Fél óra múlva szóltak, hogy bemehetünk a mi kis Drágánkhoz. Bevallom féltünk, hogy milyen állapotban találjuk, mert előtte felkészítettek minket, hogy sírhat az altatásból ébredésnél, hogy a maszk miatt, ami az altatás alatt volt rajta és hogy hason feküdt az egész műtét alatt, felpuffadhat a kis arca a szeme alatt stb. De mikor megláttuk Ezüstcseppet egy gyönyörű Kistündért láttunk az ágyban, aki rögtön megismert minket és beszélt hozzánk. Mindenki le volt taglózva, hogy ilyen jó állapotban van a műtét után. Ez nem szokványos ugyanis egy ilyen műtét után. De a mi kis Ezüstcseppünk még elnézést kért azért is, hogy halkan tud csak beszélni. (ez azért volt, mert az altatás miatt intubálták őt) Abban a helyiségben, ahol magához tért vidám, színes rajzok voltak a plafonon. Amikor a szobájába vitték egy nagyon mosolygós, hihetetlenül kedves nővér fogadott minket, aki még 12 óra szolgálat után is így tudott mosolyogni. Kérdeztük tőle, hogy hogy csinálja és a válasz egyértelmű volt: mert imádja a munkáját! :-))) Lehet még mit tanulnunk otthon! Ezután a nővérke egy olyan rajzot hozott Ezüstcseppnek, amin a mosolygós fejtől a sírós fejig ábrázolták a fájdalom szintet 1-10-ig. Ebből kellett kiválasztania Ezüstcseppnek, hogy éppen hogy érzi magát. Ő a legelsőt választotta, ami azt jelentette, hogy nagyon jól érezte magát! :-))) Végig vezettek minket az osztályon. Megmutatták, hogy honnan lehet innivalóhoz, fagyihoz és snackhez jutni. Természetesen nem kell érte fizetni. Ezüstcsepp 100%-os almalevet ihatott és ha éhes akkor fagyit lehet neki adni. Hát két pohár csoki fagyit meg is evett a kis Drágánk, úgy ízlett neki. A szabályok szerint a szobában 1 szülő aludhat. De velünk kivételt tettek és mindhárman itt maradhattunk Ezüstcseppel, aminek ő nagyon örült.
Ezüstcsepp egyre jobban van, bár ez a fájdalom csillapítóknak is köszönhető. Monitorozva van, ami néha a frászt hozza ránk, mert alarmot jelez és nem tudjuk, hogy mi a baj. De szerencsére semmi, csak éppen nem jól csatlakozik valami, vagy elromlott az ujjacskáján lévő érzékelő stb. Még két napig nem kellhet fel és epidurális fájdalomcsillapítást kap. Pénteken távolítják el ezeket és akkor már fel is keltik.
Az persze nem kell mondanunk, hogy Ezüstcsepp rögtön mindenki kedvence és imádják őt!