A mai napon korán keltünk, hogy a 7:15-ös transzporttal bejussunk a 10 órakor kezdődő terápiára. Az út kb. fél óra, ha nincs túl nagy forgalom. Ma érdekesen kezdődött a nap, mert rajtunk kívül egy másik családot is szállítottak egy édes pici lánykával, aki még nem volt egy éves sem. Érdekes, a kislány anyukája fehér volt, apukája pedig fekete, de a kislány fehér bőrű, vörös hajú és kék szemű kis tünemény volt. Amikor be akartunk szállni, az autóba kiderült, hogy nem nyílik a csomagtartó ajtaja. Akkor negyed órába telt, hogy elvigyék a parkoló helyére az elromlott ajtajú autót és előhozzák a másikat, ami teljesen woodstock kinézetű volt, mert két nappal ezelőtt egy biciklis verseny állomásaként a szállásunkra is ellátogattak és ez alkalomból kifestették az buszuk összes ablakát különböző üdvözlő szövegekkel, amit azóta nem sikerült lemosniuk. Ezért elég feltűnő jelenség volt a buszunk. De legalább nyílt az ajtaja, bár a sofőr nem volt a helyzet magaslatán. Ott van két család babakocsikkal kisgyerekekkel és eszébe nem jutott segíteni, hanem beült a vezető ülésre és várt, hogy beküzdjük magunkat az autóba. A fekete apuka sem volt a helyzet magaslatán, mert bepakolta a saját cuccaikat, majd mint aki jól végezte a dolgát lecsukta a csomagtartót, miközben Ezüstcsepp kerekesszéke még nem volt bepakolva és a többi csomagunknak sem jutott már hely, olyan jól pakolt be az apuka. Ezért Attila kénytelen volt az egész csomagtartót egyedül átpakolni és még ekkor sem jutott eszébe senkinek, hogy segítsen neki. Én be kellett, hogy üljek az autó leghátsó pontjára, ahol nem volt ajtó, tehát még ki se tudtam szállni, hogy segítsek neki. Szóval már Attilában kezdett felmenni a pumpa. Majd végre beült az autóba, de ő is hátulra és nem nagyon tudta elérni rendesen a tolóajtót, de azért nagy nehezen becsukta. Elindultunk. Kiderült, hogy sofőrünk nem is nagyon tud vezetni, ezért igen csak halál félelmem volt mellette. Ezenkívül amikor már 60 mérföldes sebességgel száguldottunk az autópályán kiderült, hogy az ajtó mégse lett jól becsukva - természetesen Ezüstcsepp ült az ajtónál - és attól féltünk, hogy ki fog teljesen nyílni az autópálya közepén a tolóajtó. Természetesen ezt a malőrt sem vette észre a sofőr, sőt nem is értettük, hogy nem jelez neki a műszerfalon egy lámpa, hogy nincs becsukva az egyik ajtó? Ezért Attila a hátsó ülésről fogta az ajtót, hogy ki ne nyíljon. Szegény teljesen kitekeredett pózban utazott 20 percet, addig a kórházig, ahol kitettük a másik családot. Ezután végre be tudtuk csukni az ajtót és 10 perc múlva mi is megérkeztünk a kórházhoz.

Mivel túl korán indultunk és érkeztünk, ezért a szállásunkról vittük magunkkal a reggelit, amit a kórház éttermi részében fogyasztottunk el. A reggeli elfogyasztása után - Regős Bendegúz után szabadon - ország-világ előtt kijelentettem, hogy mostantól már csak salátát fogok enni, mert a reggeli természetesen rántotta volt kolbásszal és juharszirupos palacsintával. A kórházban olyan hideg volt, hogy Ezüstcseppel takaró alatt voltunk kénytelenek ülni, mert mindenünk lefagyott. Nem értem, hogy miért kell így lehűteni a kórházat, amikor kint ma csak 40 fok volt. Persze a hét tetőpontja holnap lesz, 44 fokot jósolnak! Hát hogy hogy fogjuk kibírni, azt még nem tudom, de hogy nem egészséges ekkora hőmérséklet különbség, amit mindenhol előállítanak, az biztos. A szállásunkon a padlóba van beépítve a légkondi, amit csak központilag lehet szabályozni, tehát nagyon hideg lenne a szobában, ha nem takarnánk le a légkondi nyílásait és nyitnánk ki az ablakokat, hogy meleg is jöjjön be hozzánk. Így nagyon jó idő van a szobánkban, se nem meleg, se nem hideg, hanem az a pont kellemes. Szóval, miután megreggeliztünk, futottunk ki a levegőre felmelegedni. A kórházzal szemben van egy park, ami jó nagy és nagyon szép. Tó is található a parkban, ahol horgászni is lehet. Felkerekedtünk hát Ezüstcseppel, hogy megnézzünk a parkot és egy kicsit leeresszünk és élvezzük a természetet. Hihetetlen egyébként, hogy milyen sok zöld terület van ebben a városban! A kórház mintha erdőben lenne. Elmentünk a tó partjához és leterítettük a pokrócunkat, ahol Ezüstcsepp lepihenhetett és nagyon jól éreztük magunkat. Egy fekete idősebb úr horgászott és éppen, amíg ott heverésztünk fogott is egy halacskát. Na nem túl nagyot, de Attilának Ezüstcsepp kíséretében, természetesen oda kellett menni megnéznie, hogy mekkora. A nagy horgásznak biztos hiányzik hogy otthon horgászhasson :-)))

10 órára felmentünk terápiára és most Erica volt velünk. Nagyon boldog volt, hogy Ezüstcseppet még is tornáztathatja. Nagyon megszerette, annak ellenére, hogy nem értik egymást. Ma először futópadra tették Ezüstcseppet, ami nagyon érdekes volt neki. Utána ismét a láb erősítő gépen gyakorolt Ezüstcsepp és amíg tegnap csak 10-szer nyomta ki  magát, addig ma már 25-ször. De még nagyon gyengék az izmai és hamar összecsuklik szegénykém. Utána puzzle játék közben kellett gyakorolnia a székről felállást. Természetesen Csingilinges puzzle-t rakhatott ki. Mintha a gondolataiban olvastak volna. Meg is tudtuk, hogy hol lehet ilyen csoda játékot venni. Aztán biciklire ültette őt Erica és körbebiciklizték a kórházat. Olyan helyeken voltunk, ahol eddig még nem. Például átmentünk a szomszéd kórházba, amit egy belső híd köt össze a gyermekkórházzal és a hídnak a tetején villanyvonat megy. Természetesen Thomas! Na volt nagy ámulás, bámulás Ezüstcsepp részéről, mert hát Thomas a másik kedvenc és nagyon tetszett neki, hogy a feje fölött mennek a mozdonyok. A biciklizés amúgy nagyon jól megy neki, meg van az eredménye az otthoni mindennapos tekerésnek. Megkaptuk az új beosztást is, amit hozzá igazítottak a transzferhez. Nagyon kedvesek voltak, bár még így is maradt egy-két időpont ami nem a legjobb, de majd megoldjuk.

Délre már itthon is voltunk. Ekkor a család sok tagja szeretett volna velünk beszélni. Úgyhogy vagy másfél órát a Skype előtt töltöttünk, de mindenkivel, aki számít tudtunk beszélni, kivéve Sáriékat, mert nem jutott rájuk idő. De miközben most írom a blogot ők korán keltek és felhívtak minket, aminek borzasztóan örültünk, mert ők azok, akik tavaly ilyenkor átestek ugyan azon, amin most mi és nagyon sok hasznos tanácsot tudnak adni nekünk és öntik belénk a lelket, mert most pont ott tartunk, hogy egy kicsit elkeseredtünk, hogy Ezüstcseppnek nagyon nincs még ereje, de megnyugtattak minket, hogy lesz még jó és rossz is, de a végeredmény csak jó lehet.

Hát röviden  ennyit a mai napról. Délutánra itt már 40 fok felett volt a hőmérséklet, nagyon nehezen lehet bírni és óvatosan megyünk ki a napra, nehogy gutaütést kapjunk. Holnap ez még fokozódni fog, ugyanis az előrejelzések 44 fokot mondanak. Hát kitartást kívánok magunknak :-)))

A másik kedvessége a napnak, hogy egyik kedvenc barátnőm verset írt Ezüstcsepphez, amit most itt közzé teszek, mert nekünk nagyon tetszett és nagyon jól esett, hogy a mi kislányunk megihlette őt egy vers erejéig. Sajnos nem járult hozzá, hogy eláruljam a nevét, ezért csak a verset csatolom:

Gyógyulnék már nagyon,
mert a betegséget már unom.
Nem hiányzik a botom,
a lábam szaladna nagyon.
Sokat kell még gyakorolnom,
Anyám is mondja nagyon,
De, hogy most már járni fogok,
azt bizton tudom.
Nem leszek már más mint a többi kisgyerek,
a csodán kívül, amit én belül megélhetek.
Gyógyulásom csodás volta
nem is kérdés talán,
hogy a Jó Isten szeretetében bízva
mindenki gondolt reám.
Köszönöm jó Istenem , hogy így vigyázol reám
Igérem jó leszek, míg a nap lesüt reám.