A mai napon végre sikerült cipőt vennünk a DAFO-hoz. Még mielőtt vissza adtuk volna a hétvégére bérelt járgányunkat, beültem Ezüstcseppel és a lakhelyünktől 5 percre (autóval!) lévő cipőboltba mentünk, ahol elég jó sportcipőket árulnak. Nagyon kedves fiatal lány jött oda hozzánk. Mondtam neki, hogy csak kicsit beszélek angolul és hogy a DAFO-hoz keresek cipőt. Mosolygott, mert előttünk is volt ott egy család, aki szintén ilyen cipőt vett. Szóval a hölgy nagyon szimpatikus és segítőkész volt. Lemérte a DAFO méretét, hogy a megfelelő méretű cipőt tudja kiválasztani nekünk. Sok szép és jó cipőjük volt, de csak az egyik típusból volt a megfelelő méretük. Ráadásul ez a drágábbik fajta volt, de egyáltalán örültem, hogy volt olyan, ami megfelelő. Miközben a hölgy kereste a raktárban a nekünk megfelelő méretet, addig a következő jelenetre lettem figyelmes. Egy úr cipőt próbált. Az eladó adta a lábára és kötötte be a fűzőt. Majd mivel futócipőt próbált, egyszerűen kimehetett benne az utcára és kipróbálhatta. Nagy meglepetés volt ez számomra, hiszen ilyet otthon nem tehet meg az ember. Még ha cipőt akarok cserélni, akkor is az a kikötés, hogy az utcára nem mehet ki benne az ember. Hát még, hogy a vevő lábára adja az eladó a cipőt! Szóval Ezüstcseppnek sikerült megtalálni a megfelelő méretű cipőt és gyorsan meg is vettük, hogy még időben visszaérjünk, hogy Attila időre vissza tudja vinni az autót.

Ma a terápia délután 4-kor kezdődött. A tegnapi blogomban említett ohio-i hölgy vitt minket a terápiára. A kisfia 5 és fél éves és őt is SDR-el műtötték. A kisfiú időre született, de oxigén hiányos állapotba került és emiatt lett CP-s illetve epilepsziás is. A beszéde sem a legjobb, mert nagyon lassan beszél, de egy bűbájos kisfiú, akit Marionak hívnak. Az anyukája pedig egy hihetetlenül kedves hölgy, aki nagyon örült, hogy vihet minket a terápiára. Nagyon sokat beszélgettünk vele. Illetve inkább Attila, én pedig nagyon sokat értettem, de azért amit tudtam én is beszéltem vele. Éppen mondtam Attilának, hogy ha jól beszélnék angolul, már tuti, hogy nagyon jó barátnők lennénk Debbie-vel. Egyébként olasz családból származik. Még a testvérei Olaszországban születtek, de ő már itt Amerikában. Beszél olaszul is. Van egy 9 éves kislánya is, aki most az apukájával van otthon. Szóval, nagyon kellemes társaság!

A mai terápián a Bolondos Mike-al voltunk, aki nagyon vicces figura, még a pólóján is az szerepel, hogy Mad Mike - Remind me. Nyilván Ezüstcseppel nem tud annyit viccelődni, mint a  többi gyerekkel, akik értik amit mond, de azért Ezüstcseppel is tudott poénkodni. Ma először próbálta ki Ezüstcsepp, milyen a DAFO-ban menni. A két kis botjával sétált. Aztán a székről fel állást és leülést gyakorolták, majd a futógépre került Ezüstcsepp. Aztán egy olyan szerkezettel járt, amin egy beülő heveder van, amibe bele tud "ülni" és az fel van függesztve. Tehát teljesen egyenesen tartja a gyereket és járás közben húzza maga után ezt a szerkezetet. Ez azért kellet, mert sajnos Ezüstcsepp nem nyújtja még ki a térdét, nem helyezi a testsúlyát a lábára, nagyon hátra nyomja a popsiját és nem egyenesedik ki. Teljesen el vagyok emiatt keseredve, mert az ortopédiai műtét után azt gondoltam, hogy kiegyenesedve kinyújtott térddel és letett sarokkal fog tudni bottal menni. A sarkait nagyon szépen leteszi, de sajnos ez a tartás nem a legjobb. Most persze tudom, hogy sok szakember olvassa a blogomat és biztos arra gondolnak, hogy el lett rontva a műtét, túlnyújtották Ezüstcseppet. De nem, hanem egyszerűen a megfelelő izmok, amiket használnia kellene, nem elég erősek. Pl. ami nagyon gyenge, az a hátsó comb izma. Azt kell nagyon megerősíteni. Most magam alatt vagyok, de tudom, ez olyan, hogy egyszer fent, egyszer lent. Attila önti belém a lelket, hogy higgyem el, meg fog erősödni és egyik napról a másikra sokat fog változni a mi kis hősünk. Ezeket a dolgokat azért tartottam fontosnak leírni, mert tudom, hogy több család is készül erre a műtétre és, hogy ne érjen senkit meglepetés, nem fenékig tejfel azért ez az egész. A gyerektől is függ, hogy éppen most mennyire akarja ezt az egészet. Remélem, hogy Ezüstcsepp nagyon akarja és talán már a jövő héten jobb hírekről számolhatok be!

Haza felé megint az ohio-i családdal jöttünk és behívtak magukhoz minket, miután megérkeztünk, mert elhozták magukkal Indi nevű labrador kutyusukat. Nagyon édes a kutya. Ezüstcseppet úgy körbe puszilta, hogy ihaj, és érdekes mert az én kutyától félős lányom nem szólt egy szót sem és nem félt Inditől. Indi egyébként nagyon kötődik Mariohoz, együtt csinálnak mindent még együtt is alszanak. Nagyon motiváló hatással van a kutyus Mariora.

Aztán történt még egy érdekes dolog velünk, amiről haza felé kaptunk hírt. Attila kapott egy sms-t, hogy megterhelte a szállásunk a számláját 105 USD-vel. Nem értettük, hogy miért. Haza jöttünk és első dolgunk volt, hogy kiderítsük. A szállásunkat 10 naponta fizetjük. Mindig bedobnak egy papírt, amin közlik, hogy mikor kell fizetni a következő 10 napos ciklust. Mint utóbb kiderült, ahelyett, hogy bedobták volna a papírt, egyszerűen megterhelték a számlánkat. Lemásolták az első fizetésnél a kártyaszámot és csak úgy rátették a terhelést, mert nem fizettünk időben. Kérdeztük, hogy ezt, hogy gondolták, amikor nem szóltak, hogy mikor kell fizetni és egyébként ha ez a problémájuk, akkor nap mint nap láttak bennünket, beszéltek velünk, miért nem szóltak? Mi nem az a család vagyunk aki nem fizet! De ez számunkra nem eljárás, hogy csak úgy megterhelik a számlánkat. Szóval, felhívták az igazgatót, aki telefonban elnézést kért és rájött, hogy ezt nem így kellet volna intézni, de Attilának lesz egy-két keresetlen szava hozzá holnap.