Már tényleg számoljuk vissza a napokat. Szombaton elhagyjuk St.Louis-t. Hihetetlen, hogy ez a hat hét mennyire hamar elszaladt. Az is hihetetlen, hogy Ezüstcsepp hova jutott ezalatt a hat hét alatt. Amikor megérkeztünk ide, tele reményekkel, Ezüstcsepp nehezen ugyan de bottal valamennyire közlekedett. Most a hatodik hét végére ugyan még bottal, de már könnyedén közlekedik és a lehetősége megvan arra, hogy önállóan járhasson.

Hosszú utat tett meg idáig, és még hosszú az út az önálló járásig, de nincs még egy kislány a Földön, aki ezt jobban megérdemelné mint Ezüstcsepp. Az egyik barátnőm azt írta nekünk, hogy egy második életet adtunk Ezüstcseppnek. És tényleg, az elmúlt majdnem hat év után, most egy teljesen új lehetőséget kapott a sorstól! Mert ezt a sorstól kapta! Ahogy mi eljutottunk ide St.Louisba, hogy dr. Park megváltoztassa Ezüstcsepp életét, az a sors ajándéka volt! Mondhatni nagyon nagy küzdelem nem is kellett hozzá, mert ha komplikációk is adódtak, nagyon gyorsan megoldódtak és mindig jött valami segítség, ami előre vitt minket az úton! Hihetetlen, hogy február végén vettük fel a kapcsolatot a kórházzal és négy hónappal később már meg is operálták Ezüstcseppet, ami által teljesen megváltozott az élete!

A világ legbüszkébb szülei vagyunk, mert olyan kislányunk van, aki nagyon okos és kitartó és nem adja fel a küzdelmet! Például szolgál az embereknek! Mi csak tanulunk tőle nap mint nap! Néha el is szégyellem magam, hogy nekem nincs olyan erőm és kitartásom mint ennek a pici lánynak!

Én mint az édesanyja az édesapjával együtt kívánom, hogy minden sikerüljön neki amit szeretne és legyen nagyon boldog élete!