Már régen írtam, de ma mindenképpen kell írnom, mert Ezüstcsepp ismét nagyot lépett előre a fejlődésében.

Ma elindultunk vele biciklizni. Szép, csendes őszi idő van egész héten a lakásban volt, mert beteg volt, ezért itt volt az ideje egy jó kis levegőzésnek. Elmentünk a szokásos helyünkre, ami nagyon szép, a Duna parthoz közel van, nem fedezték még fel sokan, tehát nincs tömeg, van hinta is és nagyon jó aszfaltos út, ahol biciklizni lehet.

Amikor megérkeztünk kivettük Ezüstcseppet az autóból és kísérlet képen mondtam neki, hogy menjünk pár lépést úgy, hogy fogom a kezét. Nagyon tetszett neki az ötlet és megdöbbenésemre gyönyörűen ment, úgy, hogy szinte alig kellett fognom a kezét. Erre az apukája is odajött és mondta neki, hogy ős is megfogja a másik kezét és menjünk így együtt egy kicsit. Ezüstcsepp gyönyörűen sétált velünk! Annyira jó érzés volt, hogy a kislányunk már itt tart és hogy mi is átélhetjük, ami más szülőknek teljesen természetes, hogy foghatjuk a kislányunk kezét és sétálhatunk vele! Fantasztikus érzés. Mondanom sem kell, hogy Ezüstcseppnek ez annyira tetszett, hogy a bicikli nem került elő az autóból, hanem csak gyalog mentünk. Másfél órát sétáltunk a fák között, le a Duna partra, ahol egy mólóra is leültünk és köveket dobáltunk a Dunába.

Ezüstcsepp jól elfáradt, de nagyon élvezte és természetesen mi is. Sajnáltuk, hogy nem vittünk kamerát, hogy felvegyük, mert ez ismét egy nagy előrelépés Ezüstcsepp fejlődésében. De majd jövő hét végén bepótoljuk és mindenképpen filmre vesszük!

Minden nap hálát adunk a Istennek, hogy megadatott, hogy Amerikában átessen a műtéten és, hogy már itt tart. Minden nap egy ajándék a családunknak!