A mai napon is hőség volt itt St.Louisban. Reggel szokás szerint korán indultunk a terápiára, ami ma is 9-kor kezdődött. Ezüstcsepp megint kitett magáért és erején felül teljesített. A futópadon ma már nem kellett a felső testét tartani, hanem saját magát tudta tartani és egyre szebben tette a lábacskáit. Azt még el is felejtettem elújságolni, hogy a tegnapi napon öltöztettem őt és meglepett azzal, hogy ismét fel tudta emelni a csípőjét, amit a műtét óta próbált, de nem sikerült neki. Nagyon boldogok voltunk! Szóval a futópad után ismét a csoda gép következett, ahol ma ismét a legnehezebb fokozaton 50-szer tudta kinyomni magát. Még a többi terapeuta is oda gyűlt köré és nem akarták elhinni, hogy ennyi erő van ebben a kicsi lányban! Nagy taps volt a jutalma a végén. Erica teljesen el volt ájulva Ezüstcsepptől, hogy mennyi kitartás van benne és nem adja fel. Mi pedig nagyon örültünk annak, hogy ma is előre lépett a fejlődésben és sokkal erősebb volt mint tegnap.

A terápia után felmentünk a 8. emeleti kertbe és kártya csatáztunk, míg apa az étteremben dolgozott. Ezüstcsepp elemében volt, mert jó sokszor elvert engem a piu piu játékban. Aztán indulás előtt még meg kellett nézni a Thomas elektromos vonatot, ami az üveghíd tetejében megy. Ez Ezüstcseppnek borzasztóan tetszik. Az üveghíd az utca felett ível át és két épületet köt össze. Ahogy nézzük a vonatokat, látjuk, hogy megérkezett az transzferünk. Még bőven időben voltunk, hiszen 5 perccel előbb érkezett meg. Hozott utasokat a kórházhoz és már indultunk is, amikor látjuk, hogy kedvenc sofőrünk, aki mellett egyik nap halál félelmünk volt, mert nem tud vezetni, fogja magát visszaül az autóba és elviharzik. Magyarul ott lettünk hagyva. Hát ezen már csak nevetni tudtunk, amikor ennél világosabban már nem tudunk feliratkozni a listára, amin látják, hogy ki mikor akar a kórházba menni és vissza. Attilának mondtam, hogy hívja már fel a szállásunkat és kérje meg őket, hogy szóljanak a nagy tudásúnak, hogy jöjjön vissza értünk, mert itt hagyott minket. 10 perc múlva meg is jelent. De természetesen ismét nehézére esik kiszállni az autóból és segíteni bepakolni. Hát ő már nem fog változni. Azt mondtam Attilának, hogy ne is jegyezze meg neki ezt a kis malőrt, mert úgysem fogja érteni, viszont annyit azért elvártam volna, hogy azt mondja: Sorry guys! De nem mondta....

Miután haza értünk, ismét ebédfőzés. Ahogy ültünk kint a konyhában és már majdnem befejeztük az ebédet, egy nagyon megható pillanatnak lehettünk tanúi. Megjelent egy down kóros hölgy egy idősebb úr, akinek szintén valamilyen szellemi fogyatékossága volt és körbe takarították a konyhát és a tv szobát. Azért volt számunkra megható, mert Magyarországon ilyet nem láthatunk, hogy a fogyatékkal élő embereket egy hasznos feladat elvégzésével bízzák meg. Olyan precízen takarítottak és büszkék voltak rá, hogy ezt ők végezhetik.

Mivel nagyon meleg volt, nem nagyon mentünk sehova, hanem megvártuk amíg a nap lemegy. 8 óra után elmentünk egy bevásárló központba, ami tőlünk 10 perc sétára van és most először vettük szemügyre a ruha és cipő kínálatot. Ezüstcseppet nagyon lenyűgözte minden. Irányított minket, hogy merre menjünk, mit szeretne megnézni. A kínálat elég nagy és az árakon azért csodálkoztam. Mert hogy márkás pólók, nadrágok, napszemüvegek, cipők stb. hihetetlen áron voltak a magyar árakhoz képest. Szerencsére este 9:30-ig nyitva volt, így volt időnk egy kicsit felderíteni a kínálatot. Visszafelé jövet olyan meleg volt még mindig, hogy már alig vártuk, hogy itthon lehessünk és kivételesen, most becsuktuk az ablakokat és lehűtöttük a szobát, mert nagyon melegünk volt....